Nacházíte se zde: Úvod Rozhovory / Interview 2004 Kormányválságok Prágából nézve - Jiří Pehe a Szerepcserékről (Káli György)

Kormányválságok Prágából nézve - Jiří Pehe a Szerepcserékről (Káli György)

Káli György

Sikertelen EP-választási szereplésüket követően sorra buknak Közép-Európa kormányfői. A csatlakozás másnapján, május 2-án a korrupciós botrányairól elhíresült lengyel miniszterelnök, Leszek Miller dobta be a törülközőt, miután pártja "kettészakadt alatta". Őt követte június végén a cseh államfő, az ígért reformokat halogató Vladimír Spidla lecserélése, nemrég pedig Medgyessy Péter mondott le. A jelenségről Jirí Pehe cseh politológussal, Václav Havel főtanácsadójával beszélgettünk.

Mi okozza a térség kormányválságait?

- Lengyel-, Magyar- és Csehországban évekig az uniós nyomás tartotta össze a koalíciós kormányokat. Mindegyik kabinet tisztában volt azzal: a csatlakozás nemzeti érdek, így olyan összefogások is életképesnek bizonyultak, amelyek egyébként hamar szétestek volna. A legfontosabb feladat az egyesült Európába jutás feltételeinek teljesítése volt. Magyarországon is azért egymással léptek koalícióra a szocialisták és a liberálisok, mert az EU-ba akarták vinni az országot, ám a Fideszt és az MDF-et túl konzervatívnak, EU-szkeptikusnak találták. De a belépéssel véget ért a küldetés, a szövetségesek egyre nyíltabban beszélnek egymással. Úgy vélik, felemelhetik a fedőt a fortyogó fazékról, kiengedhetik a gőzt, végre belső ügyeikre koncentrálhatnak: pártjuk átszervezésére, népszerűbb vezetők választására. A gyors bukásokban oroszlánrésze van annak, hogy az unióba és az eurózónába lépés kritériumait teljesítő kabinetek szükségszerűen népszerűtlenségre ítéltettek. Az emberek belefáradtak a reformokba, s unják azokat a politikusokat, akiket e nehéz időszakkal kapcsolnak össze. Csehországban Spidla, Lengyelországban Miller, Magyarországon Medgyessy lett a bűnbak. Pártjuk is örült, hogy megszabadulhatott tőlük, és népszerűbbnek ígérkező politikusokkal folytathatják.

A kormányválság mindenütt szociáldemokrata pártokat rendített meg. Válságban van a baloldal?

- Bizonyos értelemben igen. Akár a régi kommunista pártból alakultak át (mint Magyarországon, Lengyelországban), akár az állampárttól függetlenül szerveződtek a szociáldemokrata pártok (mint a cseheknél), mindenütt a régi szociáldemokrata ideológia mentén formálódtak. Ám a nyugati jóléti államok válságának hatására időközben jócskán megváltoztak a szociáldemokrácia kihívásai. Kelet-Európa balos pártjainak is a Blair-féle harmadik út felé kell mozdulniuk. Mindezt nem könnyű megmagyarázni a tagságnak, amelynek többsége az egypártrendszer idején szocializálódott, s most is meggyőződésük: az állam feladata a gondoskodás, költséges szociális programokat kell végrehajtani. De a nagy adakozás közben előbb-utóbb nekik is észre kell venniük: nincs pénz.

A választók is hiányolják a karakteresen balos döntéseket.

- Jogosan. A csatlakozás olyan reformokra kényszerítette a térség pártjait, amelyekbe aligha fogtak volna bele, ha máskor vannak hatalmon. A liberális gazdaságpolitika, amelyet az EU megkíván a csatlakozóktól, aláaknázza a szociáldemokrata identitást, s így csalódást okoz a baloldali szavazóknak.

Miközben jobbról mind gyakrabban hallani populista balos követeléseket.

- A szociáldemokrata pártok egykor a munkásosztály védelmezői voltak, harcoltak a kapitalizmus ellen, de az elmúlt harminc évben magukévá tették a liberális értékrendet, ideológiát, amely korábban a közép és a jobboldal sajátja volt. Egyidejűleg a globalizáció legnagyobb védelmezőivé váltak. E folyamat késztette értékrendjük megváltoztatására a közép- és a jobboldali pártokat. Ma a magyar, a lengyel és a cseh szocialisták az EU-integráció és a globalizáció mellett teszik le a garast. A Fidesz, a cseh Polgári Demokrata Párt és a lengyel középjobb pártok viszont mindinkább a nemzeti érdekek védelmét hangoztatják, egyes kérdésekben nacionalistává, idegengyűlölővé váltak, a nemzetállam fennmaradása mellett kardoskodnak, holott eredetileg a kapitalizmus támogatói voltak. Átfordultak a szerepek. A pártok gyakran csak nevükben jobb- vagy baloldaliak. A modern társadalom problémái rendkívül összetettek, szűk hozzá a hely a politikai középen. A média korában a politikusoknak érteniük kell a manipuláláshoz, a beszéd hatása fontosabb a tartalomnál. Ez populizmust gerjeszt.

Mit hoz a jövő?

- Paradox folyamatot. Egyrészt a populizmus növekedését, ami az európai integrációra adott védekező reakcióként értelmezhető. De eközben meg is újulhatnak a politikai erők, létrejöhetnek európai normáknak megfelelő pártok. Az Európai Parlamentbe jutott pártok vagy új politikai otthonra lelnek, vagy - ha nem fogadják el az európai játékszabályokat - magukra maradnak, marginális, súlytalan csoportokká sorvadnak. A nagy európai gyűjtőpártok is presszionálják majd őket: ha velünk akartok együttműködni, hozzánk hasonlóvá kell válnotok. Ezért van jó esély a modernizációra. Ám rövid távon valóban megeshet, hogy még a jelenlegi stabilitásából is veszít a politika. Nem zárható ki a közép-európai államok haiderizációja sem. Haider és pártja Ausztria EU-csatlakozása után került hatalomra, s vált igazán erőssé. Cseh-, Magyar- és Lengyelországban is érvényesülhet efféle forgatókönyv. Ám ha így alakul is, feltehetőleg csak átmenetileg. Haider pártja megjelent, nagy zajt csapott, ám amikor szembe találta magát az európai valósággal, részekre szakadt, és lassan megindult a közép felé. Hosszú távon, úgy vélem, a most csatlakozott államokban is normalizálódik a helyzet. Az emberek többsége rájön: az EU jó dolog, csökken az unióellenesség, a szélsőségeknek nem lesz táptalajuk.

Ausztria és kelet-európai szomszédai között negyven évig vasfüggöny húzódott. Hogyhogy ennyire hasonlóak a politikai elitek?

- Közép-Európa politikai kultúrája az Osztrák-Magyar Monarchiában gyökerezik. Ott dívott a klientúraépítés, a hatalmi elit szövevényes összefonódása, a szándék arra, hogy a parlament megkerülésével döntsenek a hatalmon lévők, s hogy lojálissá szelídítsék a független szervezeteket. Ausztriában utóbb évtizedig a szocdemek és a kereszténydemokraták koalíciója volt hatalmon. Ideológiájuk közel sem volt azonos, mégis jól megértették egymást, mivel felosztották a feladatokat, a forrásokat és persze az előnyöket. Ugyanez figyelhető meg Csehországban, ahol a jobb- és baloldali pártok között létrejött az "Ellenzéki szerződés", amelynek értelmében - amikor kormányra kerülnek - közösen gyakorolnak kontrollt a média, a központi bank és számos, másutt független szervezet fölött. Az ilyen manőverek megszokottak voltak már a kései Habsburg-birodalomban is. E politikai hagyomány nagyban különbözik más európai szokásoktól. Távolabb, például Németországban másképpen intéződnek a közügyek, a közeli Ausztriában viszont otthon érezhetjük magunkat. Régiónkban a pártok mintha nem is a közjóért dolgoznának, hanem cégként viselkednek, saját jólétükön munkálkodnak. Ha itt belépsz egy pártba, az a gondodat viseli, hiszen cégtag vagy. Ha hozzá is tudsz járulni a közös munkához, jó pozícióba tesz. Ez az egészségtelen klientúrarendszer valószínűleg még jó ideig velünk marad.

Jirí Pehe (1955) politológus, a New York Egyetem prágai campusának dékánja. Jogot, filozófiát hallgat a prágai Károly Egyetemen. 1981-ben elhagyja Csehszlovákiát, az USA-ban telepedik le. A Columbia Egyetem nemzetközi kapcsolatok szakának elvégzése után, 1985 és 1988 között a Freedom House kelet-európai tanulmányokért felelős részlegének vezetője New Yorkban. 1988-tól 1995-ig közép-európai politikai elemzőként, majd a Közép-európai Kutatóintézet vezetőjeként dolgozik a Szabad Európa Rádiónál. 1995-től 1997-ig a prágai Open Media Kutatóközpont vezetője, majd Václav Havel főtanácsadója. Számos nemzetközi szervezet munkatársa, igazgatósági tagja. A cseh közélet aktív szereplője, a tévé, a rádió és számos lap elemzője.

168 óra - 30. 9. 2004